Hibabejelentés

Gallyazás

Miért szükséges a gallyazás?

A jó idő közeledtével előtérbe kerülnek a ház körüli munkák, nekilátunk a tavaszi nagytakarításnak és a kert rendberakásának. A permetezés, metszés és ültetés mellett jusson eszünkbe a biztonsági szempontból nagyon fontos gallyazás is. A vezetékek közelében túl magasra nőtt fák ugyanis az ellátásbiztonság esetleges akadályozása mellett anyagi károkat, élet- és balesetveszélyt is okozhatnak.

Már a kert megtervezésénél fontos figyelembe venni, hogy milyen növényzet kerülhet a villamosvezetékek közelébe, így később kevesebb munka lesz vele. A vezetékek közvetlen közelébe – az ajánlás szerint vízszintesen és függőlegesen is legalább egy méteres távolságba – lehetőleg ne telepítsünk fákat, hanem válasszunk inkább bokrokat, cserjéket. Ha semmiképp nem találunk máshol helyet a faültetéshez, mint a vezetékek 1-2 méteres közelében, akkor olyan fafajok jelenthetnek megoldást, amelyek nem nőnek 2-3 méternél magasabbra. Ilyen alacsony fafaj például az őszibarackfa vagy a tiszafa. Arra is ügyelni kell, hogy a tavaszi rügyezéstől az őszi lomhullajtásig tartó vegetációs időszakban a fák ágai legfeljebb 30 centiméterre közelítsék meg a vezetéket. Az ennél közelebb érő ágak balesetvédelmi szempontból eltávolítandóak. Erre azért van szükség, mert szélcsendben hiába nem ér a vezetékhez a fa ága, szeles, viharos időben egyből problémássá válhat.

Sokan nem tudják, hogy az érvényes jogszabály alapján a vezetékközeli, veszélyesnek minősülő ágak rendszeres eltávolításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia. Az engedélyes elosztónak csak abban az esetben van erre irányuló kötelezettsége, amennyiben a tulajdonos ezt nem teszi meg. Gallyazás idejére balesetvédelmi okokból mindenképpen feszültségmentesíteni kell a környező villamoshálózatot, ezért kérjük, a munkálatok végzése előtt legalább 35 nappal tájékoztassa az OPUS TITÁSZ ügyfélszolgálatát. Bejelentés esetén térítésmentesen biztosítunk szakfelügyeletet a feszültségmentesítés és a munkavégzés idejére. A gallyazás során eltávolított ágak a tulajdonost illetik, de amennyiben ő lemond a zöld hulladékról, vele egyeztetett módon intézkedünk az elszállíttatásáról. Az elosztó által végzett gallyazás nem esztétikai, hanem 2007. évi LXXXVI. törvényben foglaltakban meghatározott műszaki előírások alapján biztonsági szempontok mentén valósul meg. Szakembereink és partnereink csak a szükséges mértékben távolítanak el ágakat, figyelembe véve az adott fajtára jellemző növési mintákat. Gallyazási tevékenység fontosságáról minden évben tájékoztatjuk ügyfeleinket az esedékes időszakban. Ezúton is kérjük és köszönjük az ingatlantulajdonosok együttműködését azért, hogy a megfelelően gondozott fák, növények ne okozzanak áramszüneteket és feszültségproblémákat.

Források: opustitasz.hu

Gallyazás